2010. jan. 8.

opalka





Az előző bejegyzés kapcsán szeretném szóba hozni Roman Opalka lengyel származású, Franciaországban élő festő konceptuális művészeti tevékenységét, mely az idő múlásának vizualizációját tűzte ki legfőbb céljául.

A művész 1965 utáni számsorozatos alkotásai az esztétika, a kreativitás szempontjából majdhogynem irrevelánsnak tűnnek, a képek elkészülési folyamatának egyedülálló lebonyolítása miatt azonban mégis rendkívüli műtárgyakról, "totális életművészetről" van itt szó. Ritka ugyanis a kortárs művészet képviselői között az olyan, aki szinte egész életében egyetlen témában alkot, ugyanazzal a technikával, rögeszmés hozzáállással, mindvégig precíz kitartással és figyelemmel. Opalka művészi tevékenységét radikális, egyedülálló gondolati, művészetfilozófiai háttér öleli fel, és értékét, különlegességét ez adja.

Végletesen egyszerű, de mégis lenyűgözően egyedi ötlete abból áll, hogy sima egyszínű vásznakra fest fel sorban számokat balról jobbra haladva, egytől kezdve, növekvő sorrendben, ha befejezett egy képet, jön a következő, melyen ott folytatja a számolást, ahol abbahagyta. Így válik művészetének egyetlen témájává az idő múlása, a létezés folytonossága, a számszerű növekedés, egy témára specializálódott rögeszmés alkotómunkájának egyfajta kontinuitást és jövőbeli halhatatlanságot kölcsönözve ilyen módon.






A számsorok változatosságát összhatásukban figyelhetjük meg, a különböző vonalvastagsággal felvitt számjegyek ritmikus ütemben váltják egymást, egyes képeknél a számokat majdnem vagy teljesen szabályosan váltakozó csoportokra különíthetjük el, melyeken belül az első számkép tónusának erőssége a legmeghatározóbb, az utána következőek pedig egyre halványabbá válnak. A fehér festék váltakozó mennyiségének felvitelével ilyen módon a vászon síkjából mintegy kiugorva érnek el egyes erősebb vonalazású számok különleges optikai hatást, a folyamatosan halványodó részek pedig az örök körforgás, a megállíthatatlan folytonosság érzetét sugallják. Ezt a benyomást szándékosan növelik az Opalka kiállítások különböző audiovizuális kísérőjelenségei. Ugyanis a művész a work-in-progress és a body-art jegyében dolgozva, folyamatosan dokumentálja önmagát az alkotás folyamatában, a számokat 1972 óta megfestésükkel egyidőben lengyelül hangosan felolvassa, illetve a képek készülése közben önmagát "steril", neutrális fehér környezetben és ruházatban lefotózza.

Drámai különbségek figyelhetőek meg a különböző időpontokban megfestett képek között, hiszen Opalka egyre világosabb árnyalatú felületre viszi fel a számjegyeket, így az idő múlásával párhuzamosan világosodó tónusskálába rendezhetőek. 1972-ig elkészült munkáira jellemző a legnagyobb a kontrasztszint, addig többnyire koromfekete háttérre dolgozott, míg az utóbbi években már fehéresszürke alapot használ és az utolsó vásznakra már csak alig, vagy egyáltalán nem látszódó, a "semmibe vesző" számokat fest. Fehéret, fehér felületre. Így válik majd halálával kerekké, befejezetté életműve, mely tökéletesen reprezentálja az idő múlásának nyomait, magán az alkotón is. Önarcképein leplezetlenül áll elöttünk, bemutatva létezésének fizikai valóját különböző időpontokban, így művészetének szerves alkotóelemeivé varázsolva ráncainak mélyülését, tekintetének változásait, hajának fokozatos őszülését.





Opalka az örökkévalóságnak ajánlja életművét, a majdnem egész életen át tartó alkotás végtermékeit, melyek minden bizonnyal eltörölhetetlen nyomokat hagynak majd maguk után a művészet történetében. Az ezredforduló környékén több milliónál tartott a számolásban, és jelenleg is folytatja a sorozatképek megalkotását, sokak szerint monomániás őrülettel határos hozzáállással valósítva meg művészetének és talán egyben létezésének legfőbb célját.

Szerintem egyszerűen lenyűgöző, amit ez a fószer véghez visz.

7 megjegyzés:

  1. Szerintem a számok az általános iskola első osztályának tananyagát képezik, leírásukon kb 7 éves korban már túl kellene lépni... :D
    Amúgy jó a hajad, szerintem jól áll ez a türkizkék benne...
    A portrésorozat tetszik, de a többivel súlyos bajaim vannak...

    W

    VálaszTörlés
  2. drága woland!
    éppen azt próbáltam érzékeltetni ezzel a bejegyzéssel, hogy egyfelől szemlélve ez az ember monomániás, beszűkült alkotónak tekinthető, sokak szerint nem is művészet, amit csinál, hiszen csupán számokat fest fel egymás után, ahogy mondod, egy hétéves is simán képes lenne rá. sokan mondják ugyanezt pl a kubisták vagy az absztrakt expresszionisták műveire is, pedig sokkal többet magukban hordozhatnak ezek az alkotások, mint, ahogyan az első ránézésre látszik..
    opalkánál az alkotói elkötelezettsége, szenvedélye és elmélyültsége figyelemreméltó, amellyel már több, mint 40 éve készíti munkáit, és véleményem szerint tevékenységének eszmei, filozófiai háttere teszi értékessé és egyedülállóvá. ezeket a számokat nem csak úgy unalomból festi, ezzel neki komoly művészi szándékai és mondanivalója van.
    és hát, van, akinek kifejezetten tetszik, amit csinál, van, aki értetlenkedve áll felette és van, aki fújolja. ilyen ez a posztmodern.

    VálaszTörlés
  3. amúgy kösz a hajbókot, szerintem is frankó ez a szín, asszem jelenleg ez az árnyalat reprezentálja legjobban a lelkivilágomat.

    VálaszTörlés
  4. Őszintén szólva én sem szeretem azokat a műveket, amelyekhez egy történtet kell mellékelni, hogy érthető legyen. Ha megnézed a képeit, akkor az önmagában szerintem nem áll meg. Sok hasonló művész van, nyilván megvan a helyük is, hiszen egy kortárs múzeumba pont beleillenek. Ott volt pl. a Wahorn "alkotása" a modemben. Összerakott néhány gerendát, és azt nevezte el műnek. Közben meg arra gondolt, hogy az a fa neki a kiállitás után milyen jó lesz, és ezáltal a mű arról szól, hogy a művészek is eladják magukat. Ez igy leirva jó, de amikor ott álsz a farakás előtt, akkor maximum arra gondolsz, hogy mi ez a hülyeség. Ahogy most itt is. Értem én, hogy következetes, csakhogy igy eldobta a megújulás, a fejlődés lehetőségét, és végülis semmit sem fejez ki a számaival, hiszen az csak egy sor. Ha legalább elrontaná...Kuli

    VálaszTörlés
  5. kuli!
    nem mondtam, hogy a képek önmagukban is megállnák a helyüket, éppen azt próbáltam hangsúlyozni itt, hogy csak az alkotói folyamat és -hozzáállás kontextusában értelmezhető művészetről van itt szó. vannak olyan műtárgyak, melyek nem működnek első ránézésre, felületesen szemlélve. vagy képzelőerő, asszociációk és némi gondolkodás hiányában. de te ezt nagyon jól tudod. hiszen az ironikus közelség sorozatod egyszerű „színes pacák” egymásutánjának tűnhet egy olyan szemlélőnek, aki nem tudja hogy mit akartál kifejezni vele, tehát mi a képek mondanivalója, mi célból készültek, és milyen technikával. mert csak ezek tudatában lesz értelmezhető és izgalmas a laikus néző számára. másképpen lehet, hogy érdeklődését hamar elveszíti és értetlenkedve sétál tovább.
    álművészek meg mindig is voltak, akik prostituálják magukat lépten, nyomon. ez nyerészkedés, nem művészet. és merem remélni, hogy múzeumi szakemberek képesek elválasztani a kettőt. wahorn munkáit kevésbé ismerem, mint mondjuk ef zámbóét, de láttam már tőle néhány grafikát és festményt, és izgalmas a képeinek sajátos látványvilága, az őrült szürrealitása, már maguk a témaötletek is azt sugallják, hogy egy rendkívül kreatív emberről van szó. aki ráadásul egész életében underground művész volt. a zenében és a képzőművészetben is. tehát, bár nem láttam azt a bizonyos installációt, elképzelhető, hogy azért több jelentés és mondanivaló volt abban, mint az elsőre látszik. de azt is simán el tudom képzelni, hogy csak egy pimasz fricska volt a részéről..

    VálaszTörlés
  6. Szerintem maradjunk a hajadnál! :) Mit jelent számodra ez a türkizkék?

    W

    VálaszTörlés
  7. számomra egyszerre felszabadító, megnyugtató és inspiráló hatású szín. érdekes, hogy mindig új árnyalatokat fedezek fel benne, nagyrészt hangulatfüggő, h éppen milyennek látom. tetszik a felemássága és az, h az emberek sokszor elbizonytalanodtak a megnevezésekor. túlspilázva a dolgot, ennyi.

    VálaszTörlés